Tűzoltóautó

Tűzoltóból tűzoltó?!

Ahogy a címből is látható, a képeken szereplő autó az előtt is tűzoltó kocsi szerepét töltötte be, mielőtt hozzám került… Akkor mégis mi változott?
Az autó hozzám bármi nemű alsó lemez nélkül érkezett, egy üres lyuk tátongott ott, a kerékvájatoknál volt egy kis fedett rész, de tengely, padlólemez, kipufogó sehol.

A belső tér sem festett valami rózsásan. Az autó belseje úgy nézett ki, mintha az alap játékból vette volna ki az előző készítő a tűzoltókocsit, és a belsejét meghagyva épített volna új kasznit. Az üléseket kettő darab box jelentette, padló belül egyenes, lábtér nem is volt.

Az autó a 407-es idjű tűzoltó kocsira volt, és lett is modolva. Ez a tűzoltó kocsi rendelkezik vizágyuval. A modellen ugyan vízágyú volt, viszont nem volt működőképes.

Az legelső volt, hogy padlólemezt, kapott az autó, és kettő tengelyt a kerekek között. Hátul kipufogót, és csőcsonkot. A tetőn alapból meglévő sugárcső átalakításon esett át, ennek hála mostmár használható. A belső térben az ülések ki lettek cserélve, új műszerfalat kapott, új középkonzolt. A kormány sajnos nem került átalakításra – ezt utólag bánom is –

A legfontosabb dolog volt, hogy a jármű ne csak két ember szállítására legyen alkalmas, mivel a való életben sem így működnek ezek a gépek. Viszont a játékban igen. Erre a megoldást egy custom collision jelentette. A hátsó ajtó, ami mögött két sor ülés lapul átugorható, így a játékosok kényelmesen bele tudnak jutni, és utazni úgy, hogy reálisan tartozkodnak a járműben.

A jármű végleges Polygonszáma: 56.890 [A járműnek nincs törésmodellje]

A modell Nem tölthető le, végleges elhelyezése a poszt megszületésének idején számomra ismeretlen.

Mentő. Tűzoltó. Mi jön még? 🙂 – BMatyas

Mol Eco Gas Station

2 Év hosszú idő!?

2019 Második letölthető modellje!
Ezzel a modellel szeretném megköszönni mindenkinek aki követi a munkásságom.
Legyen az pár hónapja, pár napja. Vagy a kezdetek óta, ma pontosan kettő éve.

Ebben a modellben a 2 év alatt összeszedett tudásom legjava benne van.
Egy modellel nehéz kifejezni ekkora időintervallumban tanult dolgok összességét, de remélem nekem valamelyest sikerült.

Letöltés

A Modell a 2012-ben átadott Mol Istenhegyi úti, környezetbarát benzinkútját mintázza. Az akkor több mint 300 millió forintos beruházás ma is modern, és kiemelkedő benzinkútnak számít Magyarországon.

A Modell összesen:
59.133 Polygon

Összesen 6 objectből áll.

 

Felmerülő egyéb hibák:Ha bármely hibát észlelsz, kérlek jelez itt egy comment formájában, vagy Facebookon privát üzenetben!

Kettő év, köszönöm! -BMatyas

Angel Gaming – Benzinkút

Benzinkutak hete!

A mostani napok, zömében csak ilyen témájú modelleket tartalmaznak, viszont ez nem feltétlenül hátrány. A hely ugyanaz mint korábban, az épület viszont egészen más! A füvesítés és a modern stílus ebben a modellben is megmutatkozik, ugyanakkor ez sokkal visszafogottabb.

Elsőre a képek alapján kevésbé tűnik részletesnek mint korábban készült társa. Ez a modellezett berendezés hiánya miatt lehet, ugyanis itt utólagos, mappolt berendezés színesíti az épületet.

Funkciókból viszont előnyben van, ez a komplexum tartalmaz ugyanis autómosót is!

A zöld terület szintén dominál ennél a modellnél is, a kopár alapterület kicsit átrendezve, sokkal több fűvel, szebben mutat a betondzsungel közepén.

A végleges modell 2 object-ből áll.
Ez összesen 7.977 Polygon.
(A benzinpumpát egyszer számolva)

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?

Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

A Modell a Angel Gaming részére készült!

Nem az első, és nem is az utolsó benzinkút 🙂 -BMatyas

Blue Mta – Benzinkút

Nagy tereprendezés, egy kis épületért


A benzinkút meghatározó szerepet tölt be sok RolePlay szerver esetén. A modell az alapjátékban lévő Déli Benzinkút helyére készült, picike területi átalakítással.


Az épület fekvése közel megegyezik az eredeti modellével, alakja felülről nézve három téglalapra hasonlít. Kialakítása nem bonyolult, ezért egyszerű és letisztult.

Ami viszont különlegessé teszi ezt a benzinkutat, hogy egyszerű alakját óriási földmunka egészíti ki.


Az eredetileg félig földes, félig betonos terület teljes fedést kapott, az alapból kettő bejárat helyett három készült, és a beton jó részét füves terület foglalja el.

Apró parkoló területtel, és új rendszerű közlekedéssel a modell “használata” elsőre picit szokatlan, viszont hamar ráérez az ember. A sok zöld terület miatt, nem elrugaszkodott ötlet, hogy egy pici teraszt is beiktassunk, attól függetlenül hogy a modell a város közepén helyezkedik el.

A végleges modell 6 object-ből áll.
Ez összesen 132.937 Polygon.
(A benzinpumpát, és a polcot egyszer számolva.)

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?

Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

A Modell a Blue Mta részére készült!

Néha fontosabb a csomagolás mint amit rejt! -BMatyas

Mentőautó

A nagy átalakítás!

Bizonyára sokan tudjátok az Országos Mentőszolgálat állományában több Mercedes Sprinter is szerepel. Ezeket az autókat a Mentőszolgálat részére alakítják át, az eredeti Mercedesből. A címből már kitalálható, hogy itt sem történt másképp!


A modell eredetileg egy Mercedes Benz Sprinter 2017 -es volt amit a Serbian Mods csapata készített, ezt az ő oldalukról le tudjátok tölteni! A modell elsőként belső átalakításon esett át. Megkapta a Magyar Mentőautók általános felszerelését, majd pedig a külső textúrát is. 

A villogó első látásra is feltűnik, hogy nem a szabvány modell, ennek több oka is van. Az eredeti mentőautókban ugyanis egy tető ráépítés található, amit erre az autóra is fel lehetett volna tenni, csak a modell így is a legmagasabb Sprinter, így túl magas lett volna.
A fényhíd talán a legrondább megoldás lett volna, így egy speciális kialakítás született.

Az autó külön kérésre nem tartalmaz törésmodellt, és a villogók a lámpával együtt kapcsolnak fel, a beltéri világítással egyaránt.
A modell összesen 112.331 Polygon.

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?

Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

Az eredeti modellt köszönöm a Serbian Mods csapatának!

Szinte mint az igazi! -BMatyas

Kórház

Egy modern letisztult kórház a régi helyére!

A San Andreasból megismert kórház helyén, új és nagyobb épület kapott helyet. A modernebb, és méretesebb építmény körül rengeteg parkoló került kialakításra, ami sajnos korlátozta a füvesítést, ám így is jutott egy pici zöld ide is.


Az épület kettő fő részből áll: Egy kisebb szárny, mely lobby-ként és irodaként szolgál, mögötte pedig a műtők, kórterem. Az épületben, 2 szinten van lett iroda kialakítva, valamint 5 szinten kórtermek. A 4. szintről nyílik egy ajtó a tetőkertre, mely növényeket a modell mappolása után fog kapni.

A helikopteres betegszállításhoz a tetőn kettő darab helikopterleszálló kapott helyet. A mentőautós betegszállításnál  pedig az épület hátsó részén, egyenesen kettő műtőnek kialakított szoba előtt lehet az autóval megállni.

A modell berendezés nélkül készült, egyedül egyetlen asztal, és két falvédő került elhelyezésre a lobby-ban. A modell elemei együttesen ( Üvegezés + Épület) 26.340 Polygon.

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?

Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

A Modell Tesla797-nek készült!

Modern köntösben az egészség! -BMatyas

Speedcams

2019 Első letölthető modellje nem más mint 3db Traffipax! A Modern Birtokot követő modellek legalább annyira egyediek, és különlegesek mint korábbi társuk!

A három modell név szerint egy VÉDA, egy 3 lábú, és egy fix állású traffipax. A három modell egyszerre tölthető le, de külön-külön is használható.

Mindhárom modell leegyszerűsített collision-nel rendelkezi, így minimalizálva a lagg lehetőségét!
Emellett nagyon részletes, és minél jobban a valóságra próbál hajazni.

Letöltés

//Fontos Jellemzők:

Mindegyik modell rendelkezik “infravörös” kamerával, amely a játékon belüli éjszaka érkeztével automatikusan pirosra változik.
A VÉDA magassága megfelelő arra, hogy egy kamion, egy autószállító, vagy épp akármelyik alap játékban fellelhető jármű kényelmesen átférhet alatta.

//Technikai Adatok:

A 3 modell együttesen:
31.023 Polygon

A VÉDA:
19.642 Polygon

A Fix:
6.828 Polygon

A háromlábú:
4.553 Polygon

//Felhasználás:

Keressünk egy tetszőleges helyet. MTA:SA Map Editor segítségével keressük ki egy számunkra nem szűkséges alap modell id-jét, majd ezzel a scriptel cseréljük ki a traffipax modelljére.

Felmerülő egyéb hibák:Ha bármely hibát észlelsz, kérlek jelez itt egy comment formájában, vagy Facebookon privát üzenetben!

Jó felhasználással minimalizálja a gyorshajtókat…Csak kell hozzá egy script is! -BMatyas

Blue Mta – Park

Egy kis zöld – és kék – a város közepén

Egy ismerős arc

A mindenki által jól ismert park a játék fontos eleme, a város közepén van, könnyen elérhető, és remekül lehet trükközni a félcsőben.Ám a méltán híres Skate Park most kisebb átalakításon esett át. A biciklis fenegyerekek színhelyét egy sokkal zöldebb, és jobb környezetű park váltotta fel, a régi gödörből tó lett, és a tóban egy kis sziget.

Ezen a helyen lett elhelyezve a korábban már Facebook-on közzétett mellszobor, mely a Gta V karakterét, Trevor-t ábrázolja. A parttal kettő kis híd köti össze az aprócska földdarabot, ami jelentős növényzettel szépen zöldell a kék tó közepén.

Csónakázásra fel

A modell közepén egy tisztes fehér épület, a csónakház helyezkedik el, a maga két szintjével magasan emelkedik a zöld aljzatból. Felső emeletén rendezvényterem, míg az alsón csónakkikötő.

Szórakozás kicsiknek, és nagyoknak

Hátrébb kapott helyet egy méretes játszótér, egy kis kosárpálya, valamint egy kültéri edzőhely, magas mászófallal együtt. A játszótér mellett húzódik egy apró parkoló, 4 autó fogadására alkalmas.

A modell kinézetét nagyban meghatározza a “3D-s fű” Egy, az alap játékban megtalálható fű object áttextúrázás után sokszor lehelyezésre került, ezzel sűrű magasított füvet alkotva az egysíkú textúra felett. Ez remek hatást kölcsönöz a modell számára, ugyanakkor igen “költséges” is. A parkot több részre kellett bontani hogy a játék képes legyen betölteni.

A modell elemei együttesen(Szobor nélkül, 1 darab fával): 133.204 Polygon-ból állnak. Ezzel megdöntve minden eddigi modellem polygon számát.

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?

Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

A Modell a Blue Mta szerverére készült!
A Modell mappolása a Blue Mta mapperének érdeme!

Egy kis természet nem árt a város szívében -BMatyas

Blue Mta – First World Bank

Egy híres játék, híres épületének reprodukciója

A méltán híres lobby

Azoknak, akik nem csak a Gta San Andreassal, és a Multi Theft Autoval töltik minden idejüket, azoknak ismerős lehet ez a modell.

Külön iroda, és lépcső a hátsó termekhez

Mielőtt megszületett ez az ötlet, tanácstalanul álltam, hogyan lehetne egy nagy, mégis szép, monumentális banképületet csinálni.

Rájöttem, hogy bankhoz ötletet, a legjobban abból a játékból szerezhetek, aminek fő célja az ilyen intézmények kirablása
tehát a PAYDAY 2.

Rengeteg bank designt nyálaztam át, mégis ez a kicsit tradicionálisabb tetszett leginkább. Mérete nagy, belső elrendezése remek, a föld alatt húzódót széfhez vezető folyosórendszer pedig egyszerűen tökéletes.

A széf, vajon mi lehet odabent?

Ahelyett hogy 1:1 lemásoltam volna a modellt, szerettem volna belevinni egy kicsit a saját ötleteimből, így hát a föld alatti folyosórendszer teljesen átalakult, a fenti termek más kinézetet kaptak, de mégis megmaradt az érzés, hogy ez az a bank, abból a játékból.

Technikai részleteit tekintve a modell nem túlzottan kiemelkedő összesen 37.894 Polygon-ból áll.
Elhelyezése megegyezik az előző modellével, és méreteiben is hasonló, bár itt a belmagasság jelentősen nagyobb.

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?

Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

A Modell a Blue Mta szerverére készült!

A modellben el lett rejtve egy kis easteregg, de csak a rablások alkalmával derülhet ki, mi az 🙂 -BMatyas

Internal Gaming – Irodaház


Modern irodaház a város szívében

Elhelyezését tekintve a modell eléggé érdekes. Szokatlan helyet kapott, ugyanakkor elérése mégis egyszerű, és forgalmasabb utakról is jól látható.

Az “U” alak vékonyabbik fele

 Nem rejtőzik el a fák között, nem bújik meg a többi épület lábánál, ez az aprócska nagyjából 90×30 méteres irodaház.

Első látásra meglepő lehet, hogy a betondzsungel közepén is apró zöld területet próbál varázsolni a tetőterasz és az  udvari ágyások segítségével.

Tetőterasz pár növénnyel

Túlnyomórészt üveges homlokzata modern stílust, letisztultságot és egyszerűséget kölcsönöz.

Iroda az első emeleten

Funkcióit tekintve közel 100 munkaállomás biztosítására alkalmas a kettő szint, nyitott légterű részében. Valamint 7 külön iroda is helyet kapott a két emeleten elosztva.

Technikai részét tekintve a modell 5+2(5 épületrész, 2 üveg) részre lett bontva.
Összesítve: 102.616 Polygon-ból áll.

Neked hogy tetszett ez a modell? Mi a véleményed róla?
Írd meg kommentben itt, vagy akár Facebook-on!

A Modell az Internal Gaming szerverére készült!

Kész az irodaház, már csak dolgozók kellenek bele! -BMatyas

en_GBEnglish
hu_HUHungarian en_GBEnglish